Kicsin és nagyon, hasznosan vagy szórakozásból de valamit mindig gyártottam

1608813_10152192787868035_117686141_n

Üdvözlök mindenkit Pál Orsolya vagyok és amióta az eszem tudom, azóta foglalkozom kézművességgel.  Az évek során sok mindent kipróbáltam, kitanultam, és ennek eredményeképpen minden hobbi és korszak után van egy polcnyi végtermékem. A listán szerepel gyöngyfűzés, hímzés, bútorfestés, dekupázs,  quilling, gyertya öntés, lufi csavarás, varrás, nemezelés és halomnyi apró kézzel készített hasznos vagy haszontalan csecse – becse.

Akarva akaratlanul ha szabadidőm van, mindig foglalkozom valamivel, persze ezek általában időszakosak, míg megunom, vagy míg ki merítek minden bennem levő ötletet, vagy míg a tehetségem engedi. Bár az is meglehet, hogy nincs is tehetségem, csupán néha azt hiszem, hogy értek ehhez-ahhoz. De az biztos, hogy szeretem csinálni azt, amit éppen csinálok. Megnyugtat és egyben feltölt, hajt a kíváncsiság, hogy milyen lesz az eredmény.1558875_10152192787803035_1272541636_n

Gyakran elajándékozom azt, amit készítek, de vannak olyan dolgok, melyek képesek voltak úgy hozzám nőni, mégha ajándékként is kezdtem el készíteni, hogy végül megtartottam.  Eladással is próbálkoztam már, de annyit senki nem fizet értük, mint amennyit nekem jelentenek. Igy gyűlnek az apróságaim, vagy épp nagyobb dolgok, és lassan már nem tudom hová tenni őket, de mindent megtartok, mert általam lettek, a részeim…

A most hódító hobbim a nemezelés. Körülbelül két éve foglalkozom vele komolyabban, de a technikát már az előtt is ismertem. Akár tű nemezelés akár a klasszikusnkak mondható vízes nemezről legyen szó, minkettőt nagyon szeretem csinálni. Izgalmas az, amikor a kezem alatt születik meg valami bár sokszor nem úgy sikerül, mint ahogyan azt szeretném. Megpróbálok minél több információt és ötletet átadni a blogon keresztül minazoknak, akiket érdekel ez a ,,foglalkozás,,.